Összes oldalmegjelenítés

2010. december 29., szerda

The End




Ez a felirat régebben minden film végén ott díszelgett. Néhol persze találkozhattunk ”Fin”, ”Ende” , sőt még emlékszem ”Konyec” – re is. Aztán voltak olyan filmek is, ahol már nem írták ki, hanem hirtelen feketeség / fehérség lett úrrá a képernyőn, majd a stáblista kezdett szép lassan lepörögni. Esetleg a végére tettek egy cliffhangert, vagy magyarázatot, néha a befejezés befejezését. 

De legtöbbször cliffhangert.

15 éves koromban, még gimi elején dohányoztam. Emlékszem, arany Marlboro volt a sláger 2 hónapig, aztán majd egy évig a Davidoff Classic vette át a helyét. Aztán egyszer, suliba menet épp egy vadiúj dobozt bontottam ki, épp az első szálat vettem ki, kezemben felvillant a matt fekete, zöld marihuána-levéllel, és mosolygó smiley-val díszített Zippo-féle (jó, oké hamisítvány, a működési elvre értettem...) öngyújtó. Még a gyulladási pont elérése előtt azonban egy gondolat suhant át az agyamon: Kell ez nekem?

Nem.

Majd egy laza mozdulattal visszatettem a szálat a dobozba, és kidobtam az egész cuccot a legközelebbi kukába. Gyönyörű íve volt annak a dobásnak, ahogy a végén elegánsan, csont nélkül beesett a kukába, és repülés közben az a könnyed elegancia, amivel tovaszállt: Csodálatos. Ez 2002-ben történt, azóta nem gyújtottam rá.

Vissza a filmekhez. Van bennük valami, amivel az egészet el tudják rontani, vagy épp ellenkezőleg, meg tudják koronázni a művet: A vége.


Ahogy Dr. Strangelove feláll tolószékéből, az USA atombunkerében, és elkiáltja az azóta hírhedté vált mondatot, majd megszólal a zene (Vera Lynn: We’ll meet again), és mutatják a több tucat nukleáris töltet robbanását, vagy ahogy Dr. Hannibal Lecter egy karib-tengeri szigeten üldögélve, meglátván volt börtönigazgatóját, ezzel a mondattal teszi le a telefont: ”Egy barátomat várom...vacsorára.”
De említhetném a Harcosok klubját, ahogy felrobbannak az irodaházak, A Keresztapa I-et, ahogy az ajtó ”becsukódik” Al Pacino és felesége közt, az is mesteri. És hogy egy klasszikus példával éljek: Clark Gable az elfújta a szél végén szinte mosolyogva, megkönnyebbülten odaveti: ”Frankly my dear, I don’t give a damn.”

Miért hoztam ezt fel? Mert ennek a történetnek, a véletlenszerű dolgokról való írásnak (random stuff) bizony itt a vége. Nem terveztem átvinni a blogot a 2011-es esztendőre. Nem valamiféle fogadásból, hogy ”többet nem iszom”, azt eddig se tettem. Nem tanulok meg japánul, nem adok le 5 kilót, és nem szedek fel 15-öt.  Nem leszek se kedvesebb, se bunkóbb. Nem fogok jobban tanulni, de rosszabbul sem 2011-ben. Ez a blog azért jött létre még szeptemberben, hogy segítsen. Segítsen elterelni a gondolataimat, és hogy némelyeket közülük megoszthassak másokkal. Ez sikerült, és ennek nagyon örülök. Több visszajelzést kaptam tőletek, ami jól esett. Több bejegyzés azonban nem lesz. Ha jól emlékszem, a napló kezdetekor egy Ponyvaregényes példával éltem, egy párbeszéd volt az Jules és Vincent között. Valahogy így kezdtem, a vége pedig ugyanez. Noha tudjuk, hogy Vincentet később lelövi Bruce Willis a retyón, a film végén mégis kisétálnak az étteremből (egy nem hagyományos Mexican Standoff után), olyan ruhában, amik nem illenek hozzájuk, hiszen úgy néznek ki, mint két hülyegyerek. Eszembe jutott még egyik kedvenc íróm, Douglas Adams regénye is. Egyik művében a Föld megsemmisül. Felrobbantja egy vállalat, mert útban van egy galaktikus autópálya építésénél. A Földön élő, de különben idegen lények ezt előre megérzik, és több évezredes ittlét után (a delfinekről van ám szó) lelépnek. Előtt azonban még hagynak egy üzenetet: ”Viszlát, és kösz a halakat!”


Örültem, hogy olvastatok, örültem, hogy írhattam.



Beatles

Különösebben nem vagyok oda értük. Tudom, szinte szentségtörés ezt mondani ezzel a zenekarral kapcsolatban, de mit tehet arról az ember, ha más muzsika érinti meg a szívét, és nem a bubifejek által nyomott dallamok. 
Ne haragdujon már meg a világ. ... 
Paul McCartney

Ellenben egy érdekes feltevésre bukkantam a minap. 
(Nyilván nem a minap, hiszen bőven múltkor volt, nem minap, de az a szó kevésbé szofisztikáltabb...) 
Mégpedig, hogy hosszú, hosszú évek óta Paul McCartney-t egy dublőr helyettesíti, név szerint William Campbell. Nem tisztem, és feladatom eldönteni, hogy ez igaz-e, vagy sem. Viszont ahhoz elég érdekes, hogy kicsit foglalkozzak vele.  
A helyszín London, az Abbey Road-on lévő stúdió. Az időpont 1966. november 9. 
Paul nem volt elégedett a gitárja hangzásával, mániákusan próbálta állítgatni. Hol a keverőn, hol magán a hangszeren, és egyéb technikai eszközök babrálásával igyekezett elérni a tökéletes hangzást. Lennon és Starr már a haját tépte ettől, szerettek volna vagy hazamenni, vagy érdemben próbálni. 
A vita vége az lett, hogy McCartney elviharozz fehér, Austin Haley típusú sportkocsijával. Bár zuhogott az eső, dühében nagy sebességgel száguldott London utcáin. Észrevett egy stoppos lányt, akinek felajánlotta, hogy hazaviszi. A hölgy először nem ismerte fel a zenészt, de amikor beszállt az autóba, egyből kiskristályosodott, ki is ez a fiatalember. Rajongásátát hisztérikusan mutathatta ki, ölelgette, sikoltozott 
(nem ám rosszra gondolni, hiszen közben száguldottak a sportkocsival...) 
Egyszóval elvonta a figyelmét, na. Ezért nem vett észre Paul egy piros lámpát, összeütközött egy szembejövő autóval, majd nekicsapódott egy telefonpóznának. A lány még ki tudott evickélni a lángoló roncsok közül, McCartney-nak azonban már nem volt ekkora szerencséje. A lángra kapó ruhája és haja másodperceken belül bevégezte azt, ami az ütközésnek esetleg nem sikerült volna. A helyszínre érkező rendőrök kihúzták a felismerhetetlenségig összeégett testet. Paul McCartney halálának időpontja 1966.11.09. hajnali 5 óra. 
Mint minden esetet, a rendőrség ezt is kivizsgálta. A nyomozást végző rendőrt valósággal sokkolta az eset. Nem tudta, mit tegyen, hiszen Anglia egyik legnépszerűbb embere szénné égve feküdt a boncteremben. Némi kutakodás után felhívta Brian Epsteint, a Beatles menedzserét. Ő teljes hírzárlatot rendelt el. A zenekarok tagjainak elmondta a szörnyű hírt. Azonban nem tehettek mást: Paul halálát el kellett titkolniuk. A zenekart szerződések sora kötötte, ha ezeket felmondják, hatalmas összegeket perelhetnek el tőlük, derékba törne karrierjük, ráadásul alkotóerejük teljében voltak, egy majdnem kész új albummal. Találniuk kellett egy hasonmást. Mivel akkoriban az elkötelezett Beatles-hívők gyakran tartottak hasonmásversenyt, viszonylag hamar találtak egy férfit, aki előző évben megnyert egy ilyet, Edinburgh-ben. Közben McCartney-t titokban, hamis papírokkal nyugalomra helyezték a Wight-sziget egy csendes kolostorának temetőjében. 
William Campbell aki azóta elköltözött Skóciából, és Kanadában, Ontario városában dolgozott rendőrként. A hasonlóság kísérteties volt: életkora, arca, termete és testfelépítése csaknem megegyezett McCartneyéval. A basszusgitárhoz, és a gitárhoz is konyított valamelyest, gyerekkora óta ezeken a hangszereken játszott. Paul Epstein tehát repülőre ült, ajánlatott tett Campbellnek, aki pár nap múlva eltűnt Ontarioból. 
Campbell plasztikai műtéten esett át, mivel ajka túl keskeny volt. 
Skót akcentusát eltüntetni már komolyabb probléma volt, de rengeteg gyakorlással ezt is sikeresen palástolták. Közben a hivatalos magyarázat szerint McCartney robogójával elesett, arca zúzódott, és pár fogát is kitörte. Ezzel a kellemetlen balesettel próbáltak időt nyerni, a Beatles kis ideig pihentette a fellépéseket. 


Ennyi felvezető utána nézzük az Abbey Road lemezbemutatóját: 



A fotón a Beatles tagjai lépdelnek át a zebrán. Elöl megy Lennon, mögötte Ringo Starr, Paul a harmadik és a végén Harrison. Az elmélet szerint a tagok sorrendje, és ruhája is rejt utalásokat. A tiszta fehérbe öltözött Lennon egyesek szerint a papot, mások szerint egyenesen az Úrt ábrázolja. A fekete öltönyt viselő Ringo a gyászhuszár, az utolsó ember, Harrison pedig egyszerű ruházatával, olcsó tornacipőjében pedig a sírásó. Paul McCartney csukott szemmel, mezítláb lépdel, ami arra utal, hogy ő a halott. A zenekar mindegyik tagja bal lábbal előre lép, kivéve Pault, aki a jobbal. A bal oldalon álló VW Bogár rendszámtáblája szintén érdekes: 
LMW 281 F

Linda McCartney Widow, azaz Linda McCartney özvegy. Persze ez lehet véletlen is. 
A lemezt reklámozó plakátok szintén rejtenek érdekes üzeneteket. Az EMI hirdetésén négy gyertya található, amelyek közül három ég, egy kialudt. Az alvó gyertya balról a második, akárcsak Paul a második ember balról a zebrán. 
A "Let it be" c. lemez is érdekes. 
  

A borítón a tagok mind balra tekintenek, kivéve Pault, aki a kamerába néz. A többiek arca fehér háttér előtt van, míg McCartney-é vörös háttér előtt. A szövegek is árulkodóak. A Come Together szövegében lévő sor "Egy meg egy az három" - egyértelmű utalás a fogyatkozásra, a She Came in through the Bathroom Window c. dalban pedig ezt hallhatjuk: "kiléptem a rendőrségtől, mert találtam magamnak egy jó munkát" - na vajon kire utalhatnak... 



Hogy a fent leírt történet igaz-e, vagy csak koholmány, valószínűleg sosem tudjuk meg. Annak idején jól szórakoztam az ezzel foglalkozó könyv olvasása közben, remélem ti sem csalódtatok. 

2010. december 11., szombat

Facepalm


Az előző post-ban említettem, hogy egy különleges képről lesz szó ebben a bejegyzésben. Na ez nem az. Viszont legközelebb ígérem, tényleg megírom annak a bizonyos album-borítónak a történetét, szimbolikáját. Miért pont facepalm? Nos, ez a blog nem a mindennapi rutinról, történésekről szól. Viszont pár hete azt vettem észre, hogy a fent említett / látható mozdulatot hajtom végre éppen. Kezdődik a facepalm-saga!


Be kellett vásárolnom, méghozzá költséghatékony módon, hó vége lévén a számlán apadni kezdett az ötödike körül még korlátlannak hitt pénzösszeg. Irány az uránvárosi Tacskó. A kasszához közeledvén még nem sejtettem semmit. Előttem egy két méter magas, bajuszos, negyvenes évei közepén járó úr állt. Mindenféle áru volt a szalagon, főleg élelmiszerek. Ezután főleg karácsonyfadíszek, csokik, következtek, egy öt centis szünettel a két "kupac" között. Szépen lehúzza  a vonalkódokat a diákmunkát szemmel láthatóan évek óta végző lány. Éppen valahol 14.000 Ft-nál járunk, amikor a tag alig hallhatóan ennyit mond:
Fazon: Jaj. Hmmmm
Pénztáros: Parancsol?
Ipse: A pénztárcámat a kocsiban hagytam. Hmmm
Pénztáros: Értem.
Bácsi: Most mi legyen akkor?


Itt jött a Double Facepalm, ezidáig azt hittem, ez csak a filmekben lehetséges. De nem, megtörtént. Összebeszélés nélkül, sőt, összenézés nélkül, tökéletes összhangban, valahogy így:


A bácsi vagy nem ismeri Winston Wolf-ot, a problémamegoldót a Ponyvaregényből, vagy simán láma. Értem én, hogy a kínos helyzetekben máshogy viselkedik az ember, de ez akkor, abban a szituációban valami hihetetlen volt. A döbbenet az arcomon előbb sunyi mosollyá, majd Niagara szélességű vigyorrá változott. Lelki szemeim előtt láttam, amint emberünk otthon ül, és könyvet olv...tévét néz. Egyszer csak kiég az izzó.
"Hoppá. Most mi lesz?"

De ne kalandozzunk el, még mindig a Tesco-ban vagyunk. Nagyjából 2 perc néma csend, és ötezer bólogatás után emberünk megszólalt: 
"Akkor én most azt hiszem, kimegyek a kocsihoz a pénzért"
Milyen nagyszerű ötlet! Frappáns megoldása ennek az afférnak! 
A pénztáros lány csak ennyit mondott, elhaló vékonyka hangján: 
"Jó."

Ekkor átmehettem volna egy másik kasszához, hiszen a tag áruinak a fele még a szalagon volt. De nem, gondoltam megvárom, mi lesz. Kis túlzással ingyen stand-up comedy. A lány közben a maradék árut is áthúzza a leolvasón, a végösszeg valahol 20.000 körül van.
Tíz röpke perc után visszatér főhősünk. Merev tekintettel néz a kijelzőre. 

"-Hmmm... ezt nem így kellett volna" 
"-Hogy tetszik mondani?"
"-Azokat számlára akartam vásárolni, nem egyben"
Itt valahol a lány arckifejezéseiben, tekintetében olyan változások történtek, amiért minden valamire való nemzetközi hírnévvel rendelkező pszichiáter professzor a fél életét odaadná, ha élőben láthatna ilyet. Úgy képzeljétek el, mint az "Én és én meg az Irén" c. filmben Jim Carrey arcát, amint a bevásárlóközpontban a kasszás jelenetnél elé tolakodik az anyuka, és Hank, a sötét énje átveszi az irányítást a tudata felett. 

Egy perc után a lány megszólalt: 

"Értem. Ha  a vevőszolgálathoz fordul, és a számlát bemutatja, majd megosztja velük az információt, hogy mely tételeket kívánja számlára vásárolni, ők készséggel segítenek." 

Bácsi : Talpraesettség + Határozottság: Rosszul csinálod

Pénztáros: Önuralom : Jól csinálod