Facepalm

Az előző post-ban említettem, hogy egy különleges képről lesz szó ebben a bejegyzésben. Na ez nem az. Viszont legközelebb ígérem, tényleg megírom annak a bizonyos album-borítónak a történetét, szimbolikáját. Miért pont facepalm? Nos, ez a blog nem a mindennapi rutinról, történésekről szól. Viszont pár hete azt vettem észre, hogy a fent említett / látható mozdulatot hajtom végre éppen. Kezdődik a facepalm-saga!


Be kellett vásárolnom, méghozzá költséghatékony módon, hó vége lévén a számlán apadni kezdett az ötödike körül még korlátlannak hitt pénzösszeg. Irány az uránvárosi Tacskó. A kasszához közeledvén még nem sejtettem semmit. Előttem egy két méter magas, bajuszos, negyvenes évei közepén járó úr állt. Mindenféle áru volt a szalagon, főleg élelmiszerek. Ezután főleg karácsonyfadíszek, csokik, következtek, egy öt centis szünettel a két "kupac" között. Szépen lehúzza  a vonalkódokat a diákmunkát szemmel láthatóan évek óta végző lány. Éppen valahol 14.000 Ft-nál járunk, amikor a tag alig hallhatóan ennyit mond:
Fazon: Jaj. Hmmmm
Pénztáros: Parancsol?
Ipse: A pénztárcámat a kocsiban hagytam. Hmmm
Pénztáros: Értem.
Bácsi: Most mi legyen akkor?


Itt jött a Double Facepalm, ezidáig azt hittem, ez csak a filmekben lehetséges. De nem, megtörtént. Összebeszélés nélkül, sőt, összenézés nélkül, tökéletes összhangban, valahogy így:

A bácsi vagy nem ismeri Winston Wolf-ot, a problémamegoldót a Ponyvaregényből, vagy simán láma. Értem én, hogy a kínos helyzetekben máshogy viselkedik az ember, de ez akkor, abban a szituációban valami hihetetlen volt. A döbbenet az arcomon előbb sunyi mosollyá, majd Niagara szélességű vigyorrá változott. Lelki szemeim előtt láttam, amint emberünk otthon ül, és könyvet olv...tévét néz. Egyszer csak kiég az izzó.

"Hoppá. Most mi lesz?"

De ne kalandozzunk el, még mindig a Tesco-ban vagyunk. Nagyjából 2 perc néma csend, és ötezer bólogatás után emberünk megszólalt: 

"Akkor én most azt hiszem, kimegyek a kocsihoz a pénzért"

Milyen nagyszerű ötlet! Frappáns megoldása ennek az afférnak! 

A pénztáros lány csak ennyit mondott, elhaló vékonyka hangján: 

"Jó."

Ekkor átmehettem volna egy másik kasszához, hiszen a tag áruinak a fele még a szalagon volt. De nem, gondoltam megvárom, mi lesz. Kis túlzással ingyen stand-up comedy. A lány közben a maradék árut is áthúzza a leolvasón, a végösszeg valahol 20.000 körül van.

Tíz röpke perc után visszatér főhősünk. Merev tekintettel néz a kijelzőre. 

"-Hmmm... ezt nem így kellett volna" 

"-Hogy tetszik mondani?"

"-Azokat számlára akartam vásárolni, nem egyben"

Itt valahol a lány arckifejezéseiben, tekintetében olyan változások történtek, amiért minden valamire való nemzetközi hírnévvel rendelkező pszichiáter professzor a fél életét odaadná, ha élőben láthatna ilyet. Úgy képzeljétek el, mint az "Én és én meg az Irén" c. filmben Jim Carrey arcát, amint a bevásárlóközpontban a kasszás jelenetnél elé tolakodik az anyuka, és Hank, a sötét énje átveszi az irányítást a tudata felett. 

Egy perc után a lány megszólalt: 

"Értem. Ha  a vevőszolgálathoz fordul, és a számlát bemutatja, majd megosztja velük az információt, hogy mely tételeket kívánja számlára vásárolni, ők készséggel segítenek." 

Bácsi : Talpraesettség + Határozottság: Rosszul csinálod

Pénztáros: Önuralom : Jól csinálod