Mindenki szerepet játszik. Kivétel nélkül, mindenkin van egy álarc. Nem fogom itt az eszemet játszani: Rajtam is van. Szívesen előadnám a mostanában oly divatos "Én egyéniség vagyok, és különleges, stb." témát, de úgysem lenne igaz. Különleges vagyok, persze. Épp úgy, mint bárki más. Sok ember átveszi a beszélgetőpartnere stílusát. Mint a tükörreflex, mikor ha ásít valaki, akivel beszélsz, akkor te is ásítasz egyet. Gondolom ez is a neuronok szintjén dől el. Például amikor hazudik valaki, a szervezetében katekolamin szabadul fel, amitől az orrban lévő szövetek megduzzadnak, és viszketni kezdenek, ezért "muszáj" megpiszkálni. Az ember asszimilációs ösztönei aktiválódnak társaságban. Gondolom akaratlanul is be akarunk illeszkedni, elvégre az ember társas lény. Gyakran négyszemközti beszélgetéseknél is képtelenek vagyunk magunkat adni, ha a másik szimpatikus, vagy antipatikus, akkor is annak megfelelően fogunk viselkedni.
De vannak kivételek.
Ezek azok az emberek, akiknél az önmagához legközelebb eső, vagy a belső énünkhöz legjobban hasonlító karaktert tudjuk adni. Mindig örülök, ha ezekkel az emberekkel találkozni, beszélgetni tudok. Értékes személyek, és a beszélgetésekből mindig valamit magába építve kerül ki az ember. Sajnos van, hogy az álarc mögé nem tudunk benézni, nem ismerjük meg igazán a másikat. Mindenhez energia kell, és erőfeszítés. Főleg a többi emberhez...
Doromb N' Bass muzsika : Goulasch Exotica - Betyárvizit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése